Music is Life

Music is Life

Albumkritika: Lady Gaga - Chromatica

2020. július 14. - Music is Life

1291914.jpg

Lady Gaga 2017-ben kezdett el dolgozni a Chromaticán. Bár úgy tűnhetett, jól érezte magát, folyamatosan belső vívódásai voltak. Ez egyrészt abból eredt, hogy előző nagylemeze, a Joanne, bevallása szerint édesapja számára készült, hogy segítsen neki feldolgozni a Joanne Germanotta halálából fakadó traumát. Utólag úgy gondolja, nem érte el vele azt a hatást, amire számított. Emellett továbbra is negatív gondolatok gyötörték feldolgozatlan lelki sérülései miatt. Ezekből adódóan depressziós, valamint láncdohányos is lett. Az énekesnő egy idő után ráunt a szomorkodásra: elkezdett új dalokon dolgozni, hogy továbbléphessen, maga mögött hagyja problémáit. Ennek köszönhetően állhatott össze a Chromatica.

A cím Gaga fejéből pattant ki. Elmondása szerint Chromatica egy képzeletbeli bolygó, amin az egyenlőség, harmónia uralkodik. Ez az a hely, ahol mindenkinek van esélye a gyógyulásra a zene révén. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Chromatica logója. A logó egy szinuszgörbe, ami a matematikában a hangot, vagyis a zenét szimbolizálja. Az énekesnő egyébként mindenkit szeretettel fogad Chromaticán, és azt szeretné, ha a hallgató is ugyanúgy továbbléphetne az új dalok segítségével, mint ő.

A dalok különlegessége a hangzás és a dalszövegek egyértelmű kizáró ellentéte. A hangzás ugyanis electropopos, dance-popos, rendkívül lelkesítő, míg a dalszövegek személyesek, tele vannak érzelemmel. Gagának ezzel is megvolt a célja: a zene arra késztet, hogy a legszomorúbb pillanatodban is táncolj, ezzel segítve azt, hogy mihamarabb felülkerekedj problémáidon.

A tovább mögött részletesen írok a dalokról.

Az énekesnő három részre osztotta az albumot. Az első rész a Chromatica I-gyel indul, ami nemcsak a korong első részét, hanem a gyógyulás felé vezető út kezdetét is jelöli egyben. A hangszeres zene egyértelműen valami újat sejtet, ami pozitív hatással lehet a hallgatóra nézve.

2. AliceAz Alice-ben Gaga kreatívan használja a szóképeket. Megpróbálkozik a gyógyulás felé vezető úton haladni, és megtalálni Csodaországot, vagy más szóval Chromaticát. Természetesen nem külső, hanem belső utazásról van szó, amit csupán egyedül tud megtenni. "Az elmémben ragadtam" részlet is ezt jelzi, valamint hangsúlyt fektet arra, hogy félelmeivel, problémáival kell megküzdenie. A hangzás nem lett a kedvencem, főként Gaga vokáljai miatt. Ettől eltekintve azonban a szám rendben van, a dalszövegben például több szellemes megoldással él, és kicsit visszahozza azt a Gagát, akit a The Fame idején ismertünk meg. 10/8

3. Stupid Love: A Stupid Love már a címével sugallja, miről szól valójában: egy szerelemről. A dalban egy olyan személyt jelenít meg az énekesnő, aki egy fájdalmas szakításon ment keresztül, és meg kell, hogy találja a bátorságot ahhoz, hogy megnyíljon afelé, akibe beleszeretett. A hangzás a '90-es évek diszkózenéjére emlékeztet, Gaga hangja pedig végig tökéletesen passzol hozzá, ami nem meglepő, tekintve azt, hogy bármilyen zenei műfaj illik hozzá. A Stupid Love-ban egyébként a bridge volt a kedvencem, abban hallhatóak a legjobb vokáljai.

A dal eléggé megosztotta a rajongókat: többen is úgy vélték, hogy ez Lady Gaga legrosszabb első kislemeze. Véleményem szerint azonban jó döntés volt ezt a nótát kiadni legelőször az új albumról, mivel ízelítőt adott abból, mire kell számítanunk. A videoklip pedig látványban az egyik legszebb, amit az énekesnőtől láttam. 10/9

4. Rain on Me: A Rain on Me a második kislemez a Chromaticáról, ami egyben az egyik duett is az albumon, ugyanis a dalt Ariana Grandéval közösen készítette. A számban az esőnek metaforikus jelentése van: valójában az alkohollal azonosítható. A lehangoltságot, testi fájdalmakat az énekesnő ugyanis azzal enyhítette, hogy alkoholhoz fordult. Később viszont ráeszmélt, hogy ezzel nem jut előre, és ahhoz, hogy teljesen maga mögött hagyja a múltat, kitartónak kell lennie, és nem szabad meghátrálnia a kihívások elől. Ezt a jelentést hordozza magában a Rain on Me. A nóta hangzása az egyik legjobb a nagylemezen levő dalok közül, és kijelenthető, hogy Gaga és Ariana hangja annak ellenére, hogy teljesen különböznek, vokálok szempontjából változatossá és egyedivé teszik a dalt. 10/10

5. Free Woman: A Free Woman különlegessége, hogy eltér azoktól a daloktól, amiket eddig Lady Gagától hallottunk. Az énekesnő ugyanis nemrég bevallotta, hogy legtöbbször olyan számokat ír, melyekkel mindkét nem tud azonosulni, ám úgy érezte, a Free Woman miatt kivételt kell tennie. A Free Woman egy olyan nőről szól, akinek szembe kellett néznie pár megpróbáltatással, és jelenleg az identitását keresi a mai világban. Maga a nóta egyben ünneplése annak, hogy egyedül is meg tudja állni a helyét, és most már szabad nő, így azt tehet, amit csak szeretne. Kétségkívül ez az egyik legerősebb szám a korongon, amihez nemcsak a remek dalszöveg, hanem Gaga elképesztő hangja is hozzájárul. 10/10

6. Fun Tonight: A Fun Tonight Gaga depresszióját állítja középpontba, mivel az album felvételekor még nehezen birkózott meg magánéleti problémáival. Barátai mindenhogyan megpróbálták felvidítani, de sehogy sem tudtak mosolyt csalni az arcára. Ez inspirálta őt abban, hogy megírja a dalt. A szám üzenete teljesen ellentéte a electropopos hangzásnak, hiszen az énekesnő végig azt fejti ki, hogy nem érzi magát boldognak, ami úgy vélem, különlegessé teszi a nótát. Bár a Fun Tonightot is szeretem, úgy éreztem, az első refrén és a második verze közötti átvezetésnél hiányzik valami. 10/9

7. Chromatica II: A Chromatica II-vel veszi kezdetét az album második része. Számomra zseniális az átmenet e között és a 911 között. Pontozni nem fogom, mivel nem igazán lehet mást írni róla, de azt érdemes megjegyezni, hogy Gaga volt az egyik producere, amiből nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak az éneklés áll közel a szívéhez.

8. 911: A 911-ban az énekesnő az antipszichotikumról (pszichotikus kórképek kezelésére szolgáló gyógyszerről) énekel, amit rendszeresen be kell vennie. Gaga egy interjújában kifejtette, hogy nem mindig tudja irányítani azt, amit elméje tesz, emiatt pedig olyan gyógyszert írnak fel neki, ami megoldást nyújt erre a problémára. A korongról ez a dal jött be legkevésbé, mivel nem tetszett az énekesnő monoton hangja (bár elismerem, a mondanivaló szempontjából kreatív megoldás volt részéről). 10/7

9. Plastic Doll: A Plastic Doll a nők tárgyiasításáról szól, ami a zeneipar legtöbb női előadóját a mai napig érinti. Gagát például karrierje kezdete óta tárgyiasítják, Barbie-babához hasonlóan kezelik ahelyett, hogy munkásságát, alkotói tevékenységét értékelnék. Megállapítható tehát, hogy a számban a nők Hollywood általi beskatulyázását, előítéletességét ellenzi. Úgy vélem, a Plastic Doll részben Gaga régi hangzására hajaz, ami mindenképpen pozitívumnak számít. A kedvenc részem egyébként a refrén, ami nagyon megszerettette velem a dalt. 10/10

10. Sour Candy: A Sour Candy, a Blackpink nevű koreai lánybanda és Lady Gaga első közös dala. Rövidsége ellenére az album legbulisabb száma, és nem is akar több lenni annál. A dal üzenete meglehetősen egyszerű: az énekesnők arra kérik partnereiket, ne változtassák meg őket, fogadják el őket hibáikkal együtt. A 'savanyú cukor' tehát a tökéletlenséget jelenti a dalban, amit magabiztosan felvállalnak. A vokálok végig lenyűgözőek voltak, különösképpen Gagáéi, akit a pre-refrénben hallhatunk először. 10/10

11. Enigma: Az enigma elnevezés már ismerős lehet a Lady Gaga-rajongók számára. Ez adja ugyanis az énekesnő első Las Vegas-i koncertsorozatának nevét, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy régóta dolgozott a dalon. Az Enigma egyébként egy nőről és egy férfiről szól, akik számára megadatik a lehetőség, hogy bármik legyenek, akár szeretők is (még egy este erejéig is), ebből kifolyólag bármilyen irányba alakulhat a kapcsolatuk, minden rajtuk múlik. A dalszöveg nem annyira emlékezetes, de Gaga erőteljes hangja már igen. Meg merem kockáztatni, hogy vokálok szempontjából ez a legjobb nóta a nagylemezen. 10/9

12. Replay: Lady Gaga már karrierje kezdete óta felhívja a figyelmet a szexuális erőszakból fakadó mentális problémákra. Az énekesnőt ugyanis megerőszakolta egy zenei producer, amit a mai napig traumaként él meg. Nem ez az első szám, ami tapasztalataiból született: a Monster című dal is ezt a traumát mutatja be, azonban a kettő dal között annyi a különbség, hogy a Replay sokkal többet elárul az énekesnő belső vívódásairól, például azt, hogy elméjében gyakran visszajátszódnak a történtek. Innen ered a szám elnevezése is. Gaga azonban elismer valamit: ez a férfi a legjobb és a legrosszabb dolog, ami történhetett vele. Azért a legjobb is egyben, mert segített neki abban, hogy hírnévre tehessen szert. A dal hangzásának különlegessége, hogy azt juttatja eszedbe, amikor visszatekersz egy videót. A szám és szövege tehát teljesen megegyezik egymással. Ezek mellé hozzájön még az énekesnő egyedi hangja is. 10/10

13. Chromatica III: A Chromatica III a Chromatica I-hoz és Chromatica II-hoz hasonlóan hangszeres zene, ami az album harmadik részét vezeti be. Ez a rész a Sine From Above című számmal kezdődik, amit Elton Johnnal készített.

14. Sine From Above: A Sine From Above-ot Lady Gaga a zenéről és annak gyógyító erejéről írta. Az énekesnő ugyanis mindig is a zenén keresztül tudta legjobban kifejezni érzelmeit és feldolgozni traumáit. A dal tehát köszönetmondás hivatásának. A cím nem véletlenül Sine From Above. Gaga elmesélte egyik interjújában, hogy a sine (szinusz) egy hanghullám, és ez a bizonyos hanghullám, amire egy égből jövő jelként tekint, adott neki ihletet alkotói tevékenysége közben. Gaga és Elton végig jól harmonizáltak egymással, ami sokat hozzáadott a dalhoz. Az erős electropopos hangzás is meglepően jól illett a két előadó hangjához, azonban úgy éreztem, a félperces outro már erőltetett, nem illik a számhoz. 10/8

15. 1000 Doves: A 1000 Doves az énekesnő elmondása szerint egy ígéret arra, hogy továbbra is küzdeni fog, mint ahogy azt a kezdetektől fogva tette. Ám az "Emelj fel" részlet a dalból arra világít rá, hogy ő sem tud mindent egyedül megoldani, küzdelmében segítségre szorul. A rajongók elég vegyes érzelmekkel fogadták a számot, azonban én úgy hiszem, nincs olyan, amitől a 1000 Doves rossz lenne: a fantasztikus dalszöveg, Lady Gaga lenyűgöző énekhangja kiemelték ezt a nótát a korong többi dala közül. 10/10

16. Babylon: A Babylon a Chromatica záródala (bár készült egy kevésbé ismert deluxe változat is, amin plusz számok vannak), amiben az énekesnő a pletykáról énekel, ami egész karrierjét végigkísérte extrém megjelenései és elvontabb zenéje miatt. Gaga a nótában arról vall, hogy az évek során megtanulta elengedni őket, így most már teljesen elmennek mellette. Ezt ünnepli végig a számban. Úgy vélem, a Babylon tökéletes lezárása az albumnak, amit joggal neveznek az egyik legjobb dalnak. Leginkább Madonna Vogue-jához tudnám hasonlítani. 10/10

Mint említettem, a Chromaticához készült egy deluxe változat, amin további három dal hallható: a Love Me Right, a 1000 Doves zongorademója és egy Stupid Love-remix. Utóbbiról nem tervezek véleményt írni, de előbbi kettőre kitérek pár mondat erejéig.

17. Love Me Right: A Love Me Right az önszeretetről, vagyis pontosabban annak megtalálásáról szól. Gaga a dalban többször is arról énekel, hogy beleunt a lelki fájdalmakba és abba, hogy saját maga elől rejtőzzön. Innentől kezdve törődni fog önmagával. Ez a szám is egész jól illik az albumra annak ellenére, hogy sokakat (köztük engem is) némileg a Csillag születik-soundtracken található nótákra emlékeztet, amiket Ally karaktereként írt meg és énekelt el. Az énekesnő vokáljai pedig továbbra is lehengerlőek. 10/9

18. 1000 Doves (zongorademó): Bevallom, a zongorás változat is különleges, hiszen lassabb tempójú, és sokkal jobban kiemeli a dalszöveg mondanivalóját. Gaga hangja is csodálatos benne, a falzetthangok a refrénben akár az eredeti változatba is bekerülhettek volna. Azonban hangzás szempontjából nem illik azokhoz a számokhoz, amiket az albumon hallhatunk, ráadásul úgy éreztem, az eredeti változat sokkal jobban emlékeztet arra az érzésre, amikor úgy szárnyalsz, mint 1000 galamb. 10/8

Összegzés: Lady Gaga Chromatica albuma 2020 eddigi legjobb pop albuma lett. Az énekesnő egy kohezív, mesterien felépített electropop koronggal lepte meg rajongóit, melynek készítése során nem félt kísérletezni és kilépni komfortzónájából. Sokan azt mondják, hiányolják a régi Lady Gagát, vagy csak úgy vélik, megszűnt extrém lenni. A különbség annyi, hogy ez az album tudatosan használ az énekesnőtől szokatlan tucathangzást, mert a mély tartalom átadása mellett az a célja, hogy megmozgassa a hallgatóit. Továbbá fontos kiemelni, hogy ez nemcsak Lady Gaga, hanem Stefani Germanotta (Gaga valódi neve) munkája is. Lady Gaga mindig Stefani része lesz, de Stefani szeretné bebizonyítani azt, hogy több rejlik benne, mint azt gondolnánk. Ő nem csak a pop szakmában alkot, ha kell, szívesen nyúl más zenei műfajokhoz (erre tökéletes példa Tony Bennett-tel közös nagylemeze, a Cheek to Cheek, illetve a Joanne című szólóalbuma is). Ez a korong is egy lépés afelé, hogy megnyíljon a rajongói felé, és azt üzenje, hogy aki nem fogadja el Stefanit, az Lady Gagát sem érdemli meg.

Értékelés: 10/9,1

A bejegyzés trackback címe:

https://music-is-life-forever.blog.hu/api/trackback/id/tr9715990450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása